céljaik elérésében.
Így indultam:
2 diplomával a zsebemben
otthon voltam a 3 gyerekkel GYES-en,
amikor eladósodtunk.
Nagyon.
Kihívás volt ételt tenni az asztalra,
és a csekkekkel is elmaradtunk.
Barátaink kínáltak megoldást
a network marketinggel, de
nem voltunk nyitottak.
Amikor végül mégis elmentünk egy rendezvényre,
(csak, hogy ne hívjanak többször),
minden megváltozott.
Elhatároztuk, hogy felépítjük a csapatunkat.
Én visszamentem dolgozni a kórházba, és
mellékesként kezdtem a munkába.
1 év múlva 20x annyi volt a bevételem,
mint az orvosi fizetésem.
Ekkor felmondtam.
Fontos volt számomra a
gyerekekkel töltött idő,
a szabad időbeosztás, és az, hogy
ne kelljen engedélyt kérjek senkitől,
ha Karácsonykor
a családommal akarok lenni.
Ennek több, mint 20 éve.
Azóta csak a Foreverből élek.
Időközben elváltam,
a gyerekek felnőttek.
A Foreverrel keresett pénzből tudtak
olyan egyetemre járni,
amilyenre akartak.
Ebből fizettem ki az adósságaimat.
Ebből van megtakarított pénzem.
Ebből van ingatlanom.
Ebből jártam körbe a világot.
De a lényeg csak most jön.
Egyszer, az egyik előadásom után, amikor
5000 ember törölgette a könnyeit,
hosszú tömött sorokban jöttek a nők
könnyes szemmel, némán átölelni.
Másnap volt a születésnapom.
Teljesen más üzeneteket kaptam, mint azelőtt.
Hosszúkat. Szívből szólókat.
Saját történetüket mesélőket.
Azóta tudom, hogy a küldetésem
támogatni a 35 feletti nőket:
ne függjenek
se munkahelytől, se a párjuktól.
Legyen lehetőségük
szabadon élni, kiteljesedni,
bármennyi pénzt és
elismerést bezsebelni.
Ehhez kiépítettem a rendszert, az oktatást.
Azt tanítom, ami nálam bevált, ami
nekem működik.
Rendszerben dolgozunk, de
személyre szabottan.
Én még offline tanultam a szakmát,
ezért tudok tárgyalni,
odafigyelni a másik emberre.
Szívügyem, hogy a csapattagokkal
az online világban is szoros kapcsolatot építsünk ki egymás közt.